Mikor kisbabát szerettem volna, azt hittem (ma már tudom, hogy tévesen), hogy csak akkor leszek igazán Nő, ha Anya is leszek.

Az anyaság a személyiségem és az identitásom része. Hálás vagyok, mert tudom, hogy nem mindenkinek adatik meg. De talán épp emiatt, hogy nem jött könnyen, sokáig bűntudattal járt, ha úgy éreztem, magamra is szeretnék időt fordítani.

Vajon mennyi az az idő, amit lelkiismeret-furdalás nélkül magamra fordíthatok?
Ez egy visszatérő kérdés volt az anyaságom első éveiben.

Ahogy a cukormázas elképzelésekből belekerültem az anyaság valóságába, rájöttem, mennyi kihívással és nehézséggel is jár. Sokszor annyira elvesztem benne, hogy már nem is találtam meg önmagamat…

Sok idő kellett, míg megértettem: akkor tudok igazán adni, ha én is jól vagyok. Ha szánok magamra időt, ha én is számítok.

A fotózásaimon, különösen a kisebb gyerekes anyukákat, gyakran figyelmeztetnem kell:
Ti is rajta lesztek a képeken. Nem csak a gyerekek.
Nem csak róluk szól a fotózás, hanem rólatok is.

Tavaly először engedtem meg magamnak, hogy elmenjek egy fotózásra, ami csak rólam szólt. Nem volt ott a család, nem rohangáltak körülöttem a gyerekek. Furcsa érzés volt a kamera másik oldalán állni, de ahogy feloldódtam, egyre jobban kezdtem élvezni. Jól esett, hogy ez tényleg csak rólam szólt. És megfogadtam, hogy ezentúl gyakrabban leszek a kamera másik oldalán – mert olyan önbizalmat adott, amire nem is számítottam.

Közeledik a nőnap.
Várjuk, hogy minket ünnepeljenek. De vajon kívülről kell ezt várnunk?
És mi? Mi kellőképpen ünnepeljük magunkat? Nőnapkor – és az év többi napján is?

Szerintem magunkat kell először ünnepelnünk.
Hogy megajándékozzuk magunkat egy kis énidővel.
Legyen az egy séta a természetben, egy jó könyv, egy finom kávé – vagy bármi, ami feltölt.

Vagy akár egy olyan fotózás, ami csak rólad szól.
Ami önbizalmat ad.

Bárhogy is, a lényeg, hogy ne felejtsd el Nő is lenni, amellett, hogy Anya vagy.

A képen én vagyok, amikor megengedtem magamnak egy kis énidőt. 🙂