Nem szeretnék tökéletesnek tűnni. Nem is vagyok az. Közel sem.
A fotóim sem azok, és a családjaim sem.
Igazából mást sem látunk a social felületeken, mint tökéletes életeket, embereket, családokat…
Sokat gondolkodok rajta, hogy az én oldalam is azt az illúziót keltheti az emberekben, hogy már megint egy tökéletes család, csillogó-villogó, jól megkomponált kép.
Fotósként, aki színekkel és fényekkel foglalkozik, valóban „szép” képeket mutatok nektek. Ez a munkám: szépet alkotni, szépet adni.De ez közel sem jelenti azt, hogy az emberek, akiket fotózom, tökéletesek.
Hogy mindig boldogok.
Hogy nincs veszekedés.
Hogy a gyerekek mindig jó testvérek.
Mégis azt szeretném, hogy ez inkább motiváljon benneteket.
Nem a tökéletességet szeretném mutatni, hanem azt, hogy megálljatok egy pillanatra a hétköznapok hajszájában.
Hogy rácsodálkozhassatok egymásra és a gyerekeitekre.
Hogy egyáltalán egymásra figyeljetek.
Amit a social felületeken láttok, az egy ember életének csupán töredéke.Attól, hogy valaki vidáman mosolyog egy képen, lehet, hogy nagyon nehéz hónapokon van túl.
Attól, hogy egy újszülött képet láttok, lehet, hogy évek próbálkozása és fájdalma van mögötte.
Attól, hogy vidáman mosolygó testvérpárt láttok, lehet, hogy ez egy nehéz, féltékenységgel teli időszak is számukra.
Ne ítéljetek elsőre.
